Keresés a cikkekben
🎄Karácsonyi szokások Mexikóban - Advent 2023 🎄
Brazília mellett Mexikó a világ második legnagyobb katolikus országa, így náluk a Karácsony nagy jelentőséggel bír. Már november második felében elkezdik feldíszíteni a házakat, boltokat és az utcákat. Ami máshol giccsesnek tűnik, náluk teljesen normális, ugyanis szeretik eltúlozni a díszeket.
A karácsonyi szezon hivatalos kezdete december 16-án van, amikor az első Posada kerül megrendezésre. A Posadák Mária és József hosszú útját mutatják be, amikor szállást keresnek. Két Máriának és Józsefnek öltözött ember házról házra jár és szállást kér, egy csoport ember pedig körmenetben kíséri a házaspárt gyertyákkal a kezében és karácsonyi énekeket énekelve. Végül találnak szállást, amit egy hatalmas mulatozás, evés-ivás követ. Ez tart egészen karácsonyig, szinte mindennap és mindig más háznál ér véget.
Tipikus mexikói karácsonyi ételek kerülnek az asztalra, mint például a Buñuelos (fánk), Tamales (tamale), Ponche (gyümölcspuncs) és chocolate caliente (forró csokoládé).
Ők is állítanak karácsonyfát, viszont nekik sokkal fontosabb a Betlehem, amit ők Nacimientosnak neveznek. A felállításának időpontja Mexikóban szintén december 16-a. A Nacimiento legfontosabb szereplői Mária és József, míg a kis Jézust december 24-én teszik csak a Betlehembe, hogy ezzel szimbolizálják születését.
Náluk is december 24. Szenteste, amikor a család összeül és közösen fogyasztják el az ünnepi vacsorát. A karácsonyi vacsorát Mexikóban általában nagyon későn szolgálják fel. A menüsor elmaradhatatlan fogásai közé tartozik a pozole leves, a kukoricalevélben készített tamales, a pulykasült, a különféle meleg, kávés, csokoládés italok, a buñuelos, amelyet többféle módon is készítenek, illetve a Puebla stílusú tojáslikőr.
A régi szokás szerint 24-én nem kapnak ajándékot a gyerekek, csak január 6-án, Vízkereszt napján, amikor a 3 bölcs érkezik és teljesíti minden jó gyermek kívánságát.
A családi ebédeket és vacsorákat december 25-én is megtartják, ilyenkor már csak a megmaradt ételeket fogyasztják el és mulatoznak estig.
Néhány plusz érdekesség még:
Nálunk nagyon elterjedt a halloween-i töklámpás faragás, míg a mexikóiaknál a retekfaragásnak van hagyománya. A retkek éjszakája (Noche de Rabanos) több mint százéves szokás: a kereskedők, abban reménykedtek, hogyha retekből faragott szobrokat állítanak a házuk elé, több lesz a vásárló. Szerencsére ez a kísérlet sikeres lett és a polgármester hivatalos ünneppé tette a Retkek éjszakáját, amit december 23-án tartanak.
Ahogy fentebb említettem, fontos nap számukra január 6. Ehhez az ünnephez tartozik még egy hagyomány, mégpedig a Rosca de Reyes, egy gyűrű alakú sütemény, amelyet mázas gyümölcsökkel körítenek és díszítenek. Belsejében egy apró, a kis Jézust ábrázoló figura van elrejtve. Aki megtalálja a figurát a tekercs belsejében, annak meg kell hívnia az összes jelenlévő vendéget, hogy 40 nappal karácsony után, február 2-án megünnepeljék a Día de la Candelaría (Gyertyaszentelő Boldogasszony) ünnepét, miközben Tamales-t fogyasszanak.
Tudtátok, hogy a Mikulásvirág Mexikóból származik? 😊
Ott őshonos virágnak számít, ráadásul az azték kultúrában a tisztaság jelképe volt. A mikulásvirág természetes színe élénkpiros, és zöld leveleivel együtt a karácsony tökéletes lakásdísze. Ugyanakkor ma már sokféle változata van, a legkedveltebb továbbra is a piros, de kapható fehér és rózsaszín fajtája is.
¡ Feliz Navidad!